A válság a fejlődés szükségszerű velejárója és az élet bármely területén jelentkezhet. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy ha tudjuk, hogy a válság szükségképpen be fog következni, hogyan ismerhetjük fel előre és hogyan reagálhatunk rá? Lehet-e a válságra tudatosan készülni és tudatos felkészüléssel lehet-e a válságot megelőzni? A helyes válasz valószínűleg a nem, de ha árnyaltabban közelítjük meg, akkor azt mondhatjuk, hogy vannak válságok, amelyek tudatos felkészüléssel megelőzhetők, és vannak amelyek nem, azonban a következményei felkészüléssel mégis enyhíthetők.

Milyen szerepet játszik mindebben a jog? Milyen jogi eszközök vannak a pénzügyi-gazdasági válságra való felkészülésre, annak megelőzésére, és már bekövetkezett válság kihívásaira hogyan válaszolhat a jog?

Globális méretű gazdasági válsággal nem először néz szembe a világ, az okok eltérőek, ugyanakkor közös jellemző a cselekvő állam megjelenése: Az 1929-33 közötti nagy gazdasági túltermelési világválság váratlanul érte a piaci szereplőket és a jogalkotókat egyaránt, így megelőzésről tulajdonképpen nem beszélhetünk, inkább reakciókról. Magyarországon a válság közismert válságjogi megoldásokat hozott létre: adósvédelmi intézkedések, moratórium, ártámogatási rendszer, gazdavédelmi program, deflációs politika, valorizáció. A 2008-ban kirobbant gazdasági-pénzügyi válság ugyanakkor összetettebb válaszokat igényelt és igényel a mai napig. Az összetettebb megoldás szükségessége pedig a jogrendszerek és a szabályozási különbözőségéből is ered. A túlfogyasztás, a felelőtlen túlhitelezés, a tényleges fedezet és biztosítékok nélküli hitelezés, alapvetően a felelőtlen hitelfelvételi gyakorlat az Egyesült Államokban és Európában is a válság kiindulópontjának tekinthető, a válság mégis másként csapódott le az USA-ban és Európában, amelynek alapvető oka a szabályozási környezet különbözéségére is visszavezethető:

A válság kirobbanásakor az Egyesült Államok szabályozási környezete szélsőségesen liberális volt, a társasági, bankjogi, pénzügyi jogi és egyéb jogi szabályozási környezet részben hiányzott, részben diszpozitív szabályozást tartalmazott, nem várt el hatékony belső ellenőrzési rendszert, így nem volt felelős, a cég érdekeit szem előtt tartó tulajdonosi struktúra, nem volt tulajdonosi ellenőrző szerv, felügyelőbizottság, volt helyette a startégiai döntéshozó, az operatív végrehajtó és az ellenőrzési funkciót is egyben ellátó központi szerv, nem vált tehát szét a társaságon belül a 3 „hatalmi ág”. Nem volt hatékony állami, törvényességi felügyeleti rendszer, ellenben a sokkal szigorúbb konszernjogi szabályok, a vállalatfelvásárlások megakadályozásának célja széttagolt tulajdonosi struktúrát hozott magával, megszámlálhatatlan kistulajdonossal, akik – mivel a döntéshozatalra alapvető befolyással nem lehettek – oly mértékben távolodtak el magától a társaságtól és annak érdekeitől, hogy felelős tulajdonossá nem válhattak, részesedésüket alapvetően gazdasági-befektetési eszközként kezelték és az osztalékban voltak érdekeltek. Ehhez társult az amerikai jogrend leegyszerűsített társasági formastuktúrája, ahol nincs szabályozott társasági forma, a cégek jelentős része pedig tőzsdére bevezetett társaságként működik, és elhanyagolható a private company-k száma. Ez a szabályozási és működési környezet gyors és hatékony működést és gazdasági döntéseket, a fejlődési lehetőségekre adott rugalmas válaszokat eredményezett, ugyanakkor a társasági működési autonómia ilyen foka sokkal kockázatosabbá és kiszámíthatatlanabbá tette a működést, amely a recesszió kihívásaira nem volt képes hatékonyan reagálni, gyakorlatilag összeomláshoz vezetett. Mindez a társadalom teljes egészében begyűrűzött, hiszen hatékony szabályozási környezet hiányában, láthattuk, hogy mérlegelés, moratórium, és védelem nélküli csődöt eredményezett a háztartások szintjén is.

Ehhez képest Európát, kiemelten Magyarországot teljesen más a szabályozási környezetben érte a válság: A társasági jogi, bankjogi, pénzügyi jogi szabályozási területen – bár előbbinél a diszkréció erősödése volt megfigyelhető – alapvető maradt a kogencia, az eltérést nem tűrő szabályozás; az autonómia jóval szűkebb körű; a társasági jog megteremtette és a mai napig fenntartja a társasági formakényszert, amelyben sokféle működési forma van, de a szervezeti-működési sajátosságait, annak kereteit megszabja. Erős az állami felügyelet, így a Cégbíróságok törvényességi felügyeleti jogköre, a pénzügyi szereplők pénzügyi felügyeleti ellenőrzése és a kapcsolódó prudenciális szabályok széles köre. Hagyományosan nem jellemző a tulajdonosi struktúra olyan mértékű széttagoltsága, mint a tengerentúlon, sőt jellemzőek a meghatározó tulajdonosok, akik 25-50-75% + részesedéssel rendelkeznek, így nem csupán, vagy nem elsődlegesen az adózott eredményből való részesedés motiválja a döntéseiket, hanem a cég közép- és hosszútávú céljai. A szabályozási környezet hatékony tulajdonosi ellenőrzési rendszert teremtett: az operatív döntéshozóktól elkülönült, független ellenőrző szerv, a felügyelő bizottság intézményét, amely létrehozatala egyes esetekben kötelező; a felügyelő bizottságban való munkavállalói részvételt, amely szintén a cég hosszú távú stabil működését eredményezi; a könyvvizsgáló intézményét, akinek a hagyományos feladatokon kívül jelzési kötelezettsége van. Mindezeket erősítik a további klasszikus hitelezővédelmi szabályok (pl. tőkeleszállítás, vagy az átalakulás speciális szabályozása). A társaságok jelentős többsége zártkörűen működik, nem tőzsdei szereplő. A kontrollált működést segítik az uniós társasági jogi irányelvek, azok nyilvánosságra és transzparenciára vonatkozó szabályai. Mindezek jelentősen lelassítják a döntéshozatal menetét, azonban sokkal kiszámíthatóbb és kevésbé kockázatos működést eredményeznek.

Egyesült Államokból elsősorban pénzügyi-hitelezési válság volt, amely bank-, és tőzsdeválságot, végül átfogó gazdasági válságot eredményezett, míg Európában, kiemelten hazánkban – ahol a társasági jog kevésbé függ a tőkepiactól – a fenti okokból kifolyólag bank- és tőzsdeválság nem jelentkezett olyan meghatározóan, mint az USA-ban, tőzsdeválság is inkább visszaesést eredményezett, mintsem a szó eredeti értelmében vett válságot. A gazdasági recessziót azonban Európa is importálta, megelőzni tehát szigorúbb jogi szabályozással sem sikerült, a válság érzékenyen érintette a nyugat-európai bankrendszert és kihatott az egész világgazdaságra.

A jogi szabályozás azonban viszonylag gyorsan reagált és összetett válaszokat adott a válságra:

A fent hivatkozott eleve szigorúbb szabályozási környezet miatt Európában a válság hatásainak csökkentésére nem volt szükség olyan mértékű beavatkozásra, újraszabályozásra, reguálicóra, mint az Egyesült Államokban, azonban ettől függetlenül szükségessé ált a pénzügyi szabályozási rendszer szigorítása, megkezdődött tehát részben a már meglévő szabályok szigorítása, részben speciális, új szabályok megalkotása közösségi és nemzeti szinten egyaránt. Emellett létrejött egy sajátos szokásjogi, szektorális szabályozás, a pénzügyi piaci szereplők sajátos belső normarendszere, amelyek nem tekinthetők klasszikus normáknak, lévén jogalkotási jogkörrel nem bíró piaci szereplők hozták létre, mégis a szektor szereplői magukra nézve kötelezőnek ismerték el és alkalmazzák (ilyenek a típusszerződések, és ilyenek a speciális magatartási szabályok, kódexek is).

Nemcsak új szabályok, hanem új intézmények, illetve új intézményi hatáskörök jöttek létre: A Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszere, a PFER közösségi és nemzeti hatóságok decentralizált, többszintű rendszere, makro- és mikroprudenciális felügyeletet is ellát, ekként mind az Unió pénzügyi rendszere egészének figyelemmel kísérését, pénzügyi kockázatainak megelőzését és enyhítését szolgálja, mind pedig az egyes pénzintézetek felügyeletét szolgálja. Nemzetgazdasági szinten szélesedett az állam pénzügyi felügyeleti jogköre, amely a prudenciális szabályok szigorúbb betartását ösztönzi és súlyosabb következményeket fűz a megsértésükhöz. Az MNB a pénzügyi stabilitásért való felelőssége mellett a pénzügyi fogyasztóvédelmi feladatkörében jelentős szerepet kapott a tudatos pénzügyi gondolkodás és tervezés kialakításában, továbbá a mellette működő Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Békéltető Testület, mint független, alternatív vitarendezési fórum útján segíti a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók közötti jogviták gyors és szakszerű megoldását.

Fontos szerepet töltenek be a pénzügyi felügyeletre és pénzügyi intézményekre vonatkozóan megalkotott, illetve újraalkotott jogszabályok, különösen a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályai közösségi és nemzeti szinten egyaránt.

Újraszabályozásra került a hitelezés.

Elfogadták az új társasági jogi és cégjogi szabályokat; közösségi szinten társasági jogi irányelvek születettek, amelyek elősegítik az átláthatóságot és a nyilvánosságot. A hazai társasági jogi szabályozás szakított a korábbi alapvetően kogens szabályozással, ezáltal biztosítva a kellően rugalmas, az adott jogi személy igényeinek leginkább megfelelő működési keretek megteremtését, és amely rugalmasabb döntési-cselekvési lehetőséget teremtett a tulajdonosok részére, ugyanakkor a működést átláthatóbbá is tette, hiszen gyakorlatilag szükségtelenné tette, hogy „valós akaratukat mögöttes megállapodásokban, szindikátusi szerződésekben stb. rejtsék el”, ahogy a Ptk. miniszteri indoklás tartalmazza. Ezzel elősegítette a transzparenciát, alapvető kérdésekben – elsősorban azokban, amelyeket nem tekintett a társaság belső viszonyainak körébe tartozónak- azonban meghagyta a kogenciát. Ilyen a kötelező tőkeminimum szabályainak fenntartása, sőt szigorítása, amely a korábbi, piacralépést könnyítő szabályokhoz képest visszaesést teremtett, ugyanakkor a hitelezők számára – a követeléseik elsődleges fedezetéül szolgáló társasági vagyontömeg felemelésével – többletvédelmet ad (bár a vélemények itt megoszlanak, hiszen valós védelmet alapvetően a saját tőke nagysága adhat, de ez nem ennek a tanulmánynak a tárgya).  Emellett szigorodott a működés feletti kontroll (pl. a törvényességi felügyeleti jogkör szélesítése, székhelyen nem található cégek kényszertörlése, beszámoló közzététele elmulasztásának szankcionálása, adószám felfüggesztés szabályai stb). Szigorodtak a felelősségi szabályok (felelősségátviteli szabályok: egyedüli tag, illetve befolyásszerző tag felelőssége, megszűnt cég tartozásaiért való felelősség; vezető tisztségviselők felelősségének bevezetése).

Szigorították a versenyjogi szabályozást.

Jogi szabályozók és képzések segítik és ösztönzik a pénzügyi infrastruktúra fejlesztését, az indokolatlanul magas készpénzforgalom csökkentését, az összetettebb fizetési eszközök használatát.

Emellett előtérbe került a pénzügyi tudatosság fejlesztésének szükségessége: a lakosság és a vállalkozások pénzügyi kultúrája a különböző makrogazdasági folyamatokat és a pénzpiacok működését is befolyásolja, sőt nemzetgazdasági szinten is jelentős hatást gyakorol, ugyanakkor az elmúlt évtized tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az egyének pénzügyi kultúrájának fejlődése nem tudott lépést tartani a gazdaság, elsősorban a pénzpiacok fejlődésével. Szükségessé vált az állami beavatkozás egyrészről a pénzpiaci fogyasztók védelme, másrészt a pénzügyi tudatosság fejlesztése terén.

Pénzügyi fogyasztóvédelem a válság előtt is létezett, mégis a fogyasztóvédelmi jogalkotás a válság hatására kapott igazi lendületet. Ahogyan a nevében szerepel a pénzügyi szolgáltatók fogyasztóinak védelmét célozza meg, indoka a fogyasztó és a pénzügyi szervezet közötti aszimmetrikus jogviszony, célja az ebből eredő anomáliák megoldása. Az asszimetriát alapvetően az okozza, hogy a pénzügyi fogyasztók szakismeretei szűkösek, a szabályozási környezet speciális és kevésbé ismert, vagy közérthető; kevésbé ismerik a döntéseik pénzügyi hatásait, jogkövetkezményeit; a pénzügyi piac szereplőinek száma igen megduzzadt, új, előzmény nélküli pénzügyi eszközöket, ügylettípusokat, fogalmakat vezettek be, melyeket a fogyasztók nem ismertek, nem tudtak kellően értelmezni. A pénzügyi fogyasztóvédelem fő területei ennek megfelelően a reklám, a tájékoztatás, a szerződések joga és a jogérvényesítés, illetve panaszkezelés.

Közösségi szinten az EUMSZ megteremtette a közösségi fogyasztóvédelmi politika valódi jogalapját, a válság hatására pedig hatékony jogalkotó munka kezdődött, amely eredményeképp elfogadásra került számtalan pénzügyi fogyasztóvédelmi irányelv. /Elsőként a pénzforgalmi szolgáltatási irányelv (PSD) a fogyasztók tájékoztatásával és a jogérvényesítéssel, panasztétellel eljárásokkal kapcsolatos szabályokat tartalmazta, amelyet a 2015-ben elfogadott, a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv váltott fel. Ezek az elektronikus fizetések integráltabb belső piacának fejlesztésének jogalapját teremtette meg. Elfogadták a fogyasztói hitel megállapodásokról szóló irányelveket, amelyek harmonizálják a fogyasztói hitelekkel kapcsolatos szabályokat (tájékoztatási kötelezettség köre, hitelbírálati szabályok. Szabályozásra került a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, és a távértékesítéssel történő forgalmazás szabályai./ A kifejezett és közvetlen fogyasztóvédelmi szabályozókon túl egyéb irányelvekkel közvetett módon is elősegítik a pénzügyi fogyasztók érdekeinek védelmét.

Ezzel párhuzamosan válaszolt a magyar jogalkotás is a válság pénzügyi fogyasztóvédelmi kihívásaira, többek között a fenti irányelvek átültetésével (így született meg többek között a pénzforgalmi törvény, a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény), valamint a lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő stratégia elfogadásával. A 7 éves stratégia 2017-2023 között, kétéves ciklusokra bontva határozza meg a konkrét cselekvési tervet és programot, célul tűzi ki a pénzügyi műveltség fejlesztését, a pénzügyi jártasság elősegítését, a pénzügyekről való felelős döntéshozatalt, a kockázatfelmérési képességek javítását, a megtakarítások és öngondoskodás ösztönzését, a hosszú távú pénzügyi gondolkodást. A pénzügyi tudatosságnak közvetlen hatása van az egyének, háztartások, családok pénzügyi helyzetére, hiszen elősegítheti a magáncsőd megelőzését, a magánmegtakarítások terjedését, az egyén, a családok jólétének javulását. A vállalkozásokat is egyének alkotják, így a lakossági pénzügyi kultúra növekedésének közvetett hatása a vállalkozások pénzügyi kultúrájának javulása. Végül nemzetgazdasági szinten is jelentős hatást gyakorol, hozzájárul a pénzügyi rendszer kockázatainak csökkentéséhez, az intézmények biztonságosabb működéséhez, az ország versenyképességének, hatékonyságának és eredményességének növelését. Egy brit tanulmány közel 150  kis- és középvállalkozást és annak vezetőjét vizsgálta az alapítást követő évben és megállapította, hogy bár a vállalkozók tisztában voltak saját pénzügyi ismereteik hiányosságaival, nem tartották fontosnak annak fejlesztését, és noha vállalkozást vezetnek és pénzügyi döntéseket hoznak, amely döntés másokra is kihatással lehet, nem rendelkeznek a lakosságnál magasabb szintű pénzügyi kultúrával, magánemberként szerzett ismereteiket és tapasztalataikat használják fel a vállalkozásaikat érintő pénzügyi kérdésekben is. (Forrás: Kurucleki Éva: Magyar társas vállalkozások pénzügyi kultúrájának vizsgálata; SzTE GK 2017.) Elgondolkodtató tehát egy vállalkozások pénzügyi tudatosságát segítő stratégia megalkotásának szükségessége is. Kétségtelen tény, hogy a vállalati pénzügyi kultúra széles körű és mélyreható vizsgálata nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt ad még feladatot, nem állnak rendelkezésre olyan széles körű tanulmányok, vizsgálati jelentések, mint a lakossági pénzügyi kultúra vizsgálata tárgyában. Egyértelmű tény azonban, hogy a pénzügyi-számviteli és jogi ismeretek bővítése, a pénzügyi kultúra fejlesztése fontos, a növekedést befolyásoló tényező a vállalkozások számára is, ehhez a jogi és pénzügyi keretek megteremtése, a gyakorlati szempontú oktatás megszervezése, megfelelő tájékoztatás elengedhetetlen.

Hiszem és vallom, hogy a megváltozott gazdasági környezet és globalizációs kihívások által generált változásra a jog is tud hatékony választ adni és azt, hogy ez nem szükségképpen ellentétes a deregulációs céllal és vállalatok adminisztrációs tehercsökkentésének kívánalmával. A szabályozás megfelelő keretek között szükségszerű és alkalmas eszköz a stabil és kiszámítható gazdasági-pénzügyi működés feltételeinek megteremtéséhez, ugyanakkor a gazdasági-pénzügyi problémák kellő időben való felismerése, a vonatkozó szabályozás hatékony átgondolása, újraszabályozás, rugalmas jogi gondolkodás, a gazdaság szereplőinek jogalkotásba történő bevonása, a gyakorlati tapasztalatok beépítése, új jogintézmények megalkotása hatékony eszköz a gazdasági szereplők számára – ha nem is a válság elkerülésére, de az azzal való felkészült szembenézésre és az arra való hatékony reagálásra.

 

Dr. Szólláth Bernadett