Dr. Szólláth Bernadett

Dr. Szólláth Bernadett

Dr. Szólláth Bernadett 2007. június 6. napjától a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett ügyvéd. 

2019-ben alapította meg a Dr. Szólláth Ügyvédi Irodát, ezt megelőzően 2003-tól ügyvédjelöltként, majd egységes jogi szakvizsgáját követően társas ügyvédi iroda tagjaként dolgozott.

Jogi diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte summa cum laude minősítéssel. 2007-ben szakvizsgázott kitűnő eredménnyel.

Kiemelten fontosnak tartja, hogy ügyvédként is folyamatosan fejlessze szakmai tudását.

Ennek megfelelően a jogász alapképzettségére épülve 2013-ban energetikai szakjogászként másoddiplomázott. 2020-ban az ELTE közbeszerzési szakjogászi képzésén L.L.M diplomát szerzett, továbbá a KRE posztgraduális képzésén gazdaságdiplomáciai szaktanácsadóként diplomázott. Valamennyi képzését kitűnő minősítéssel abszolválta.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem posztgraduális képzésén integritás tanácsadó szakképzettséget szerzett.

A würzburgi Julius-Maximilians-Universität Jogi Karának európai jogi továbbképzésén nemzetközileg is elismert oklevelet szerzett.

2007. november 10. napján a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökségétől megkapta a Dr. Nagy Judit Emlékalapítvány díját.2019. novemberben jelölték az Év jogásza Díj 2019 – Elvi jelentőségű ügyek kategóriájában, második helyezést ért el.

Angol, német és olasz nyelveken beszél.

Az alábbi űrlapon üzenetet tud hagyni

Kapcsolatfelvételi űrlap

Legutolsó szakmai bejegyzések

aktuális

Generációváltás, vagy nem?

Történelmi okokból nagyon kevés a generációkon átívelő, hagyománnyal bíró családi vállalkozás és nincs komolyabb hazai tapasztalat sem a családi vállalkozások generációváltása kapcsán. Ezzel [...]

Keresőszó beírása, majd ENTER

Privacy Policy Settings